Csepregi Gyula  

Csepregi Gyula(Miskolc, 1958) 1980-ban kerül az akkori Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola tanszakára. Egy évvel később az akkor már Magyarország leghíresebb dobosának tartott Kovács Gyula zenekarában szólistaként hallat magáról. 1982-től kezdve szinte mindegyik élvonalbeli jazzmuzsikussal koncertezik. Kőszegi Imre, Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Pege Aladár szívesen hívja zenekarába,  hogy csak néhány nevet említsünk a jazz nagyjai közül. Felfigyel rá ekkortájt a pop világa is: hamar felkapják, szólistaként olyan hazai pop-nagyságok mellett játszik, mint például Presser Gábor, vagy a Bikini zenekar. Szinte nincs olyan hazai pop előadó, aki ne hívta volna szólistának lemezére,  minek köszönhetően neve több mint félezer hazai könnyűzenei kiadványt fémjelez. Mindemellett egyre több nemzetközi jazz sikert könyvelhet el magának. Egész Skandináviát bejárja különböző ottani és amerikai muzsikusokkal. Neve ekkor kezd ismertté válni Angliában és Németországban is, ahol egyre több nemzetközi big band hívja szólistaként vendégszerepelni. 1982 és 1984 között már állandó tagja Pege Aladár együttesének mellyel bejárja szinte egész Európát. 1984-ben Vasvári Pállal, Szakcsi Lakatos Bélával és Jávori Vilmossal megalapítja minden idők egyik legsikeresebb magyar jazz zenekarát, a Magyar Jazz Quartett-et. Lemezük, a New Age talán a legnagyobb példányszámban elkelt magyar jazz lemez volt. A zenekar számos külföldi sikert ért el, a nyolcvanas évek közepén Európa egyik legnépszerűbb formációjaként tartották számon. Csepregi Gyula ekkor kapja meg első eMeRTon díját. 1988-tól a Stúdió 11-nek, a Magyar Rádió tánczenekarának tagja. Egy évvel később Vasvári Pállal létrehozza az In Line nevű formációt, melyet nem sokkal később a közönség már a legsikeresebb hazai jazzformációnak tart. Ekkor jelenik meg első szólóalbuma In Line címmel (1990). Az In Line zenekar több mint 15 albumot készített: ezek külföldön még sikeresebbnek bizonyultak, mint itthon. Tagja egy nemzetközi "All Stars" zenekarnak, ahol olyan világhírű zenészek a partnerei, mint Mike Stern gitáros, Dave Samuels vibrafonos (Spyro Gyra), Russel Fernante zongorista (a többszörös Grammy-díjas Yellow Jackets zenekarból), valamint a legendás Weather Report dobosa, Alex Acuna. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanáraként a manapság hírnevet szerzett szaxofonosoknak csaknem mindegyike az ő tanítványaként kezdte pályafutását. Szólistaként mindig is a kísér- letező, útkereső muzsikusok közé tartozott. A szimfonikus zene területére is elkalandozott (Budapesti Koncertfúvósok), de a popzene területén is otthonosan mozog, mint azt új albuma a Love&Sax is bizonyítja.
  Powered by NetOffice     
       English