Tagok  

H S P HUNGARIAN SAX PROFESSORS


A HSP tagjai egyenként professzionális mesterei hangszerüknek. Együttesen azonban olyan kvartettet alkotnak, melynek zenéje nemcsak önmaguk örömét szolgálja, de a közönség számára is felemelő, igényes szórakoztatást jelent. Zenei stílusuk sokrétű. A kvartett repertoárjában mindenki által ismert örökzöldeket is feldolgoz, magas művészi színvonalon, ugyanakkor a közönség számára is könnyen befogadható formában. Ezek a darabok magukon viselik a jazz különböző stílusjegyeit, a muzsikusok improvizatív készségére építve a játékosság lehetővé teszi, hogy az adott kereten belül szinte új kompozíciók szülessenek, úgyszólván a közönség füle hallatára. A világ számos országában adtak már nagy sikerű koncerteket, a világ szaxofonosainak százai lettek már bölcsebbek útmutatásaik által. Nem véletlenül tanítja e négy ember az eljövendő szaxofonos generációt mint ahogy a formáció neve utal is erre. Művészetükre a komoly felkészültség jellemző, előadásaikból azonban nem hiányzik a jó ízlésű humor sem, mely egyéniségükből fakad. Koncertjeik mindig üde színfoltot jelentenek a magyar zenei élet palettáján kritikusaik vélekedése szerint is. Népszerűségüket egyéni formációikban már rég megalapozták, négyük együtt zenélése most igazi kuriózum a szakmai és a nagyközönség számára egyaránt.

Balogh József altszaxofon
Csepregi Gyula szoprán- és tenorszaxofon
Majthényi Csilla baritonszaxofon
Makovics Dénes alt- és tenorszaxofon

 

 

  Powered by NetOffice     
       English